Archív

Ülésezett az ITET Ellenőrző Bizottsága

Az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (ITET) Ellenőrző Bizottsága (EB), november hatodikán ülésezett.

A Bizottság tagjai megbeszélték, Bátyi József elnök előterjesztése alapján az idei első félévének történéseit, mivel feladatuk a támogatási összeg tagönkormányzatok közötti felosztásának és a Társulási Tanács által elfogadott közös költség megvalósulásának ellenőrzése.

A közös költség működési tételeiben többek között szerepel a társulási kiadvány, honlap, tájékoztatást és elszámolást segítő munkatársak, fényújságok üzemeltetése, ITET Izotóp Napok, a tanulmányi verseny és vetélkedők költségei, ugyanakkor részét képezi a beruházási célfeladatok megvalósulásának ellenőrzése is.

Az ITET 2018 első felében vállalt tájékoztatási és ellenőrzési feladatait sikeresen végrehajtotta. A támogatási szerződés évenkénti megkötésének alapfeltétele, hogy az ITET az adott évben kapott költségvetési támogatással, félévente teljes körűen elszámoljon a Támogató, Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irányába. A Társulás ezen – június 30-ai fordulónappal történő – elszámolási kötelezettségének 2018. július 23-án az ITM Közigazgatási Államtitkárságán, helyszíni ellenőrzés keretében eleget tett. Az EB elnökének összefoglalóját a bizottsági tagok egyhangúan elfogadták.

A második napirend keretében elnök úr és Lovas Szilvia szakértő ismertette az ITM ellenőrzését és a Jegyzőkönyv alapján bemutatták az ellenőrzési gyakorlatot. A jelenlévők tudomásul vették, hogy a Közigazgatási Államtitkárság a kért bemutatás alapján, a felhasználást jogszerűnek találta.

A harmadik napirend keretében a Bizottság tagjai tájékoztatást kaptak a második félév tevékenységéről és a még tervezett feladatokról. Edelman György ITET elnök és Sződi Imre munkatárs elmondta, hogy megvalósultak az Izotóp Napok, amelyen sok helyi és elszármazott penci és váchartyáni lakos kereste fel az ITET tájékoztató sátrát. Jó volt látni, hogy az ITET TOTÓ kitöltésére és konzultációra is sokan vállalkoztak. Kiadásra került a HÉTközlap öt száma és nyomdai előkészítés alatt van a hatodik száma. Folyamatos a Társulás Video Hírlevelének esemény rögzítése és heti megjelentetése. Működtetjük a tagtelepüléseken lévő fényújságjainkat és honlapunkat. Az ITET tagtelepülések delegációja részt vett a Nukleáris Létesítmények körüli Európai Önkormányzatokat tömörítő nemzetközi szervezet (GMF), és az angol Nukleáris Leszerelési Hatóság (NDA), rendezvényén az Egyesült Királyságban. Tervezés alatt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szervezésében – Bécsben – a GMF és NAÜ szakmai találkozója, amelyre a tavalyi pozitív tapasztalat alapján az ITET delegációját is meghívták. Az ITET november végére tervezi az RHK Kft. fióktelephelyére – az RHFT-be –a tagtelepülések lakosainak idei szakmai útját, hogy minél többen megismerjék a nem atomerőművi radioaktív hulladékok biztonságos elhelyezését.

Az EB tagjai az előterjesztést megismerték és megvalósítását javasolták. Az elnök ezután az ülést bezárta.

ITET infó