Jóidőben, jóhangulatú Izotóp Információs Nap, Rádon

Kérdés értelmezés

Az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (ITET), május 25-én Rádon tartotta ez évi második Izotóp Információs Napját. A rendezvény kapcsolódott a Falunap és Majális eseményhez.
Az egész Községet megmozgató programokon nagyon sokan részt vettek, akikhez szép számban csatlakoztak Pencről, sőt Vácról és Budapestről is. Az ITET sátornál, ahol a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.), kommunikációs munkatársa is jelen volt, hatvannál is többen töltötték ki az ITET TOTÓ-t és sokan közülük az RHK Kft. teszt lapját. Megállapítható a válaszok alapján, hogy a helyiek kellőképpen tájékozottak az ITET munkájáról és ismerik a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT), tevékenységét.

TOTÓ-ra-kocentrálva

A látogatók szívesen bekapcsolódtak az ismeretszerzésbe, jó volt tapasztalni, hogy a fiatalok is kellőképpen nyitottak és informáltak voltak. A közelgő gyermeknap alkalmából a Társulás tájékoztató szóróanyagaival elsősorban a gyermekeket célozta meg.
Az ITET sátránál, a Társulás tagtelepüléseinek polgármesterei mellett, megjelent Dr. Rétvári Bence Országgyűlési képviselő úr is, aki szintén töltött ki, ITET TOTÓ-t. Összeségében a rendezvény elérte célját, nem csak módunk volt tájékoztatni, de a kitöltött TOTÓ és a teszt lapok alapján elmondhatjuk, hogy a személyes kommunikáció pozitív visszacsatolást adott az ITET tájékoztatót tevékenységéről és az RHK Kft. által az RHFT telephelyen végzett hulladékkezelési munkákról.

Kategória: Hírek | A közvetlen link.