Archív

Az ITET Ellenőrző Bizottsága (EB) ülést tartott

Az ITET EB május 31-én délelőtt ülést tartott a társulás központjában. Bátyi József a Bizottság elnöke vezette az ülést, amelyen a tizenkettő tagból kilenc vett részt, tehát meg volt a határozatképesség.

Elsőként az ITET EB a 2018. évi ellenőrzési tervét vitatták meg a résztvevők, az írásban kiküldött előterjesztés alapján. Elnök úr elmondta, hogy mivel a bizottság öt fővel is tud működni, ha valakinek a terven felül lenne évközben újabb ellenőrzési javaslata, azt továbbítsa részére. Az előterjesztést a jelenlévők egyhangúan elfogadták.

A második napirend keretében – az írásos anyagokkal összhangban – bemutatásra került a társulás 2017. II. félévi elszámolása és annak minisztériumi ellenőrzése. A bizottság tagjai egyhangúan elfogadták, hogy a társulás és a tagtelepülések szinte száz százalékban, ”Az elszámolást alátámasztása hiánytalan volt” minősítést kaptak.

E napirend keretében a Bizottság, a pénzügyi szaktanácsadó kiegészítése után, elfogadta az ITET 2017. pénzügyi évének zárásáról szóló dokumentumot. Az előterjesztést a Magyar Állam Kincstár május 30-án fogadta el és hagyta jóvá.

A harmadik napirend kapcsán az EB tagjai megismerkedtek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal 2018. május 24-én kötött Támogatási Keretszerződéssel, amely határozatlan időre szólóan írja elő a társulás és a tagtelepülések tájékoztatási és ellenőrzési feladatait. Ezen keretszerződés az alapja a 2018. évi Támogatási szerződésnek. Az EB megismerte a támogatási összeg felosztásának rendszerét és tudomásul vette, hogy a Társulási Tanács azt jóváhagyta.

Az ülés bezárása előtt Bátyi József elnök úr szólt arról, hogy az ITET tagtelepülésein –várhatóan szeptember hónapban – közvélemény kutatást végeztet a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. Kérte a tagok segítő közreműködését a lakossági tájékoztatáshoz.

Lovas Szilvia szakértő arról tájékoztatta a bizottság tagjait, hogy az ITET az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozik az új kormányzati struktúrában. Elmondta, hogy az idei évben Belgiumban már volt egy GMF ülés, a következő Angliában lesz, a szervezés időben elkezdődik.

Az EB ülését az elhangzottak után Bátyi elnök úr – megköszönve a részvételt – bezárta.

ITET EB infó